ÁRKÉPZÉS, AVAGY MIBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÖSSZEG?
Azt tapasztalom munkám során, hogy a Megbízók általában egy földöntúli rettegéssel az arcukon várják a "végítéletet", az Összeget...
Tény, hogy az utóbbi 1-2 évben őrülten felmentek az árak, de Mi arra törekszünk, hogy megmaradjunk ezen szempontból a középkategóriában. Azt szeretném, ha minél több ember számára elérhető és megfizethető maradna a munkánk. Emiatt törekszem mindig a lehető legkedvezőbb árazást kialakítani, mely függ az adott munkától, a terület méreteitől, a felületektől, de burkolásnál például a csempék típusától is.
Az építőipar munkálatoknál kétféle díjazás létezik: az egyik a nm vagy folyóméter ár, a másik a "rezsi órabér".
Én az elsőt alkalmazom gyakrabban, sőt, a szakembereim is többnyire teljesítmény alapú bérezést kapnak. Ennek ugyanis megvan az az előnye, hogy motivál.
Az órabéres vagy napidíjas rendszert csak a kicsi munkáknál szoktam alkalmazni, amikor nm áron nem is tudnánk számolni. Sok vállalkozó el sem vállalja ezeket a feladatokat, de én igen, mert az az elv, hogy ha a Nagymamánál leesett 8-10 db csempe, valakinek azt is fel kell tennie.
Emberség és empátia - azt hiszem, ez két fontos dolog, ami elmondható rólunk.
Az ár sok tényezőből áll össze.
Amikor megnézzük, hogy mégis miből kell dolgoznunk, először is meg kell beszélnünk, hogy kapunk-e anyagot, vagy nekünk kell biztosítanunk. Ha meg tudod ezt oldani, szívesen segítek, hol, mit érdemes megvenni, de arra készülj fel, hogy a felhordása nehéz lesz vagy plusz költséggel jár, ha felviteted.
Ha Mi hozzuk az anyagot, akkor egy előzetes kalkuláció után előleget szoktunk kérni erre a célra, a végén természetesen számla alapján elszámoljuk.
Fontos beszélnünk itt az előleg kérdéséről is, ez általában kényes téma és mindenki a sötétben tapogatózik. A többiekhez hasonlóan most már Mi is bevezettük az előleg rendszert, persze, sokan nem értik, hogy miért kér mindenki mostanában ilyesmit, ha még neki sem állt dolgozni...
Elmondom, miért fontos ez nekünk. Az előleg biztosíték mindkettőnk számára. Rengeteg a munka, a megbízás, gyakorlatilag az építőiparosok olyan monopol helyzetbe kerültek, hogy aktuálisan minden dolgozónkra heti 4-5 munka jutna, ezért kénytelenek vagyunk válogatni. Csak példaként mondom, hogy 2017. júliusban már december végéig be voltunk táblázva...
Ha le van kötve egy időpontunk pl. március 3-tól és kiszámoljuk, hogy a munkára kb 2 hét szükséges, akkor erre az időre az adott szakembernek nem veszek fel több munkát. Tehát az a 2 hét szabadon lett hagyva Számodra, ő pedig megy Hozzád dolgozni. De ha bármi közbejön és emiatt nem tud kezdeni, akkor ő addig nem tud máshol dolgozni, hiszen az a 2 hét a Te lakásodra lett lefoglalva. Jártunk már így, azon kívül, hogy kellemetlen, ez kárt is okoz nekünk. Ugyanez fordítva is igaz lenne, hiszen Te is azt szeretnéd, ha időben kezdenénk és időben végeznénk...tehát ez biztosíték, ami köt mindkettőnket és a rossz tapasztalatok miatt enélkül már nem vállalunk munkát.
Szóval...ott tartottunk, hogy először is meg kell néznünk a falat. Az első tétel a bontás. Természetesen, ha olyan a felület, dönthetsz úgy is, hogy ne bontsunk, hanem burkoljunk tapadóhídra. Ez olcsóbb, mert bontásnál ugye van maga a vésés költsége, plusz a sitteszsák, plusz a keletkező sitt elszállítása (ne kockáztass a közös szeméttárolóval, mert megbüntethetnek érte, ráadásul döbbenet mennyiség lejön egy-egy falról...).
A tapadóhíd egy folyékony és kissé zselés halmazállapot között lévő anyag, amit a régi csempére viszünk fel, száradás után egy érdes, jó tapadású felületet képez. Erre lehet burkolni. Nem alkalmazható törött, repedt csempén, vagy járólapon és akkor sem, ha az új burkolattal együtt a küszöb szintje fölé emelkednénk. Amellett, hogy csúnya, gondolom, Te sem szeretnél minden alkalommal belerúgni és a sajgó lábujjad masszírozva kedves Édesanyánkat emlegetni ;)
Azután látnunk kell, hogy egyenes-e a fal. Innen megmondom Neked, hogy a falad nem egyenes, de ha nincs vízmértéked vagy nincs kéznél egy Kettesháléc, akkor keress egy viszonylag egyenes felmosónyelet és tedd a falhoz függőlegesen, kezdve a padlódtól. Már így is sok turpisság ki szokott derülni, de a ferdeség/hullámosság mértékétől függ, hogy tudunk-e burkolni rá vagy szükséges aládolgozni (vakolás, gipszkarton stb). Ezt vagy fix pénzért, vagy rezsi órabérben csináljuk és csak akkor, ha tényleg muszáj.
Ha ezzel megvolnánk, akkor rá kell pillognunk a padlódra is, ha nagyon rossz a helyzet, akkor szükség lesz aljzatkiegyenlítésre, ezt mi padloponozásnak becézgetjük. Nem egy nagy mágia, bekeverjük az anyagot, azután kiöntjük a padlóra, megköt másnapra, tükörsima lesz, hurrá, jöhet a burkolat, 600 Ft/nm áron csináljuk.
Ezután jön már tényleg a burkolás, a varázslat, a legjobb rész.
Burkolást mindig kiosztással kezdünk, tehát tervezünk.
Ezután pedig felkerül maga a burkolat. A burkolás nm ár tartalmazza a fugázást is (5500.-/nm-tól maximum 6200.-/nm ár).
Külön tétel a mosólábazat, ami 800.-/folyóméter, plusz a szilikonozás, ami 350 Ft/folyóméter.
Külön tétel burkolat alá a vízszigetelés vagy folyékony fólia is. Ennek nm-re 600 Ft.
Az élvédő is plusz költség.
Nagyjából ezekkel kell kalkulálnod, ha burkoltatni szeretnél, és fontos, hogy csempéből mindig 10%-kal többet vásárolj, mint a pontos nm-ed.
Részletekért keress bátran :)